Kedves Bogdanne Bacskai Eva!
Az akit sok ledolgozott év után baleset/betegség ér, természetesen más. Hiszen hosszú évekig dolgozott és tett le sokmindent a közös asztalra. Amikor rászorul, természetesen visszakap belőle. De akikről itt szó van, azok soha semmilyen hasznos tevékenységet nem végeztek. Nem tanultak, nem dolgoztak… és soha nem is fognak. Mert hát nincs munka… De milyen munka is lenne annak, aki a nevét is alig tudja leírni (a saját hibájából, hiszen már jónéhány éve az iskola mindenki rendelkezésére áll). Attól hogy nem jut pénze a kirándulásokra vagy az ilyen-olyan rendezvényeken való részvételre, a leckét még megtanulhatja! Belátom hogy nehezebbek a körülmények, de a világ már csak ilyen. Az egyiknek több (vagy sokkal több) van, a másiknak pedig kevesebb (esetleg jóval kevesebb). Én pl. elég jó körülmények között élek, de mindenért én dolgoztam meg, saját magam. Nem ajándékba kaptam amim van. És biztosan nagyon sokan vannak, akiknek nálamnál sokkal-sokkal több jut. Most akkor én is siránkozzak hogy jaj ez sincs nekem meg jaj arra se jut, bezzeg másnak! Pedig elhiheti nekem, keményen dolgozom. Nem csak a sült galambot várom.
Meg kell elégedni azzal ami van, vagy pedig tenni érte hogy több legyen. Persze kéregetni, elfogadni sőt kikövetelni lényegesen egyszerűbb.
Ami az ingyenebédet illeti, tessék megmondani nekem, az hol nő ki a földből (persze munka nélkül)? Merthogy Ön szerint van ingyenebéd. Akkor ugyanis sokan arrafele mennének, hogy összeszedjék. Szerintem meg az ,,ingyenebédet,, valaki, valaki másnak a pénzéből, megveszi/megfőzi/odaviszi… még jó, hogy nem kérik házhozszállítani.
És bár nem ebben a cikkben volt, de csak leírom itt ezt is. A blog írója azt kifogásolta, hogy a közmunkáért kapott bérből levonják az addigi tartozásokat. De miért nem természetes ez? A tartozást meg kell adni! Nem úgy van hogy fűtünk/világítunk/vizet használunk stb. ingyen, valaki meg majd kifizeti. Mindenki mástól is levonják az addig összegyűjtött tartozást, amint lesz végre miből. Ez így korrekt.
Egyébiránt pedig, aki nem dolgozik, ne is egyék…
↧
Szerző: martapataki
↧